2010. február 28., vasárnap

Csúsztatott palacsinta

csusztatott1

Gyakran sütök palacsintát, mert vagyunk annyira gyerekek, hogy akármikor meg tudjuk enni. Most a hagyományos tésztájú, túrós vagy kakaós helyett, egy desszertnek is beillő változatot készítettem. Vaj, sok tojás, macerásabb elkészítési mód (ne legyen teljesen nyers a teteje, és ne égjen meg az alja), és darált mogyorós töltelék; azt hiszem, ez igazából desszert kéne legyen, de mi ketten, vacsorára eltüntettük majdnem az egészet.

csusztatott2

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 5 tojás
  • 3 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg cukor
  • 5 dkg liszt
  • fél dl rum
  • 1 evőkanál vanília kivonat

A töltelékhez:

  • 10 dkg mogyoró
  • 10 dkg cukor
  • 1 csík étcsokoládé

A tésztához a vajat megolvasztom, összekeverem a cukorral, majd egyenként hozzáadom a tojások sárgáját, és habosra keverem. Beledolgozom a lisztet, a rummal, a vanília kivonattal és a tejjel hígítom, majd végül beleforgatom a kemény habbá vert tojásfehérjéket. A mogyorót ledarálom, és összekeverem a cukorral. Egy palacsintasütő serpenyőbe kevés olajat öntök, és közepes lángon vastag palacsintákat sütök úgy, hogy nem fordítom meg őket sütés közben. A kész palacsintákat egy tűzálló tálra csúsztatom, és megszórom a tetejüket a cukros mogyoróval. Az utolsó palacsintát a korábbiaktól eltérően, a pirult tetejével felfelé teszem a tortára, ráreszelem az étcsokoládét, és 180 fokra előmelegített sütőbe teszem kb. 10-15 percre. A sütőből kivéve azonnal tálalom.

Desszertként kb. 5-6 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 27., szombat

Taco sertéshússal

taco1

Többször készítettem már tacot, volt marhahúsos, és csirkés is, ez most nem csak a felhasznált húsban különbözik azoktól, hanem abban is, hogy a sütőben melegítettem meg, és a sajtot ráolvasztottam, nem csak hidegen rászórtam. Nagyon jó ez a sütőben összesütős módszer, és a babos, sertéshúsos ragu is nagyszerűen sikerült, ami egyébként nem lesz édes a két evőkanál cukortól, egyrészt van, ami ellensúlyozza a cukor édességét, másrészt sötétbarna nádcukrot használtam, ami nem olyan édes, mint a répacukor, ráadásul meglehetősen fűszeres íze van.

Hozzávalók:

  • 25 dkg darált sertéshús
  • 40 dkg-os vörös vesebab konzerv
  • 1 nagy hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • só, bors, bazsalikom
  • 3 evőkanál almaecet
  • 2 evőkanál sötétbarna nádcukor
  • 40 dkg-os passzírozott paradicsomkonzerv
  • 12 db taco shell (kagyló)
  • 1 közepes lilahagyma
  • 4 kis vagy 2 nagy paradicsom
  • 3 marék reszelt sajt (legjobb a cheddar)
  • tejföl

A lilahagymát apróra vágom, a paradicsomot kimagozom, felkockázom, és összekeverem a kettőt. A hagymát apróra vágom, és pár percig sütöm a felhevített olajon, majd hozzáadom a zúzott fokhagymagerezdeket, és egy perc múlva a darált sertéshúst. Miután a hús kifehéredett, hozzáöntöm az ecetet, a lecsöpögtetett babot és a paradicsomkonzervet. Sóval, borssal, bazsalikommal, nádcukorral, chilivel és római köménnyel fűszerezem, és fedő nélkül addig főzöm, amíg besűrűsödik. Eddig előre is elkészíthető, nem baj, ha kihűl a babos ragu, hidegen is bele lehet tölteni a tacoba, a sütőben úgyis átmelegszik (előre nem érdemes összerakni, mert megpuhul a ropogós „tortillakagyló”). A sütőt előmelegítem 180-190 fokra, a húsos ragut a tacokba kanalazom, a ragu tetejére rakok egy kis paradicsomos-hagymás keveréket és egy kiskanál tejfölt, és egy tepsibe teszem. A tetejükre szórom a sajtot, és addig sütöm, amíg a sajt elkezd pirulni (ekkora a töltelék is kellően átmelegszik). Forrón, magában vagy guacamoléval tálalom.

4 fős adag.

2010. február 26., péntek

Vöröslencsés zöldség-curry

curry1

Mindenfajta curryt szeretek, ami nem túl csípős, mert nagyszerű alternatívája a főzelékeknek, és változatosabbá teszi a növényevő-napokat. Rántás és habarás nem kell bele, a szétfőtt vöröslencsétől kellően sűrű lesz a leve. Rizzsel szoktam tálalni, de lehetne indiai lepénykenyérrel is.

Hozzávalók:

  • 10 dkg vöröslencse
  • 1-2 evőkanál olaj
  • 2 fej hagyma
  • 75 dkg fagyasztott zöldségkeverék (lehetőleg legyen benne karfiol és/vagy brokkoli)
  • kb. 8 dl zöldségalaplé
  • 4 evőkanál currykrém
  • mazsola
  • petrezselyem

A hagymát megpucolom, kisebb cikkekre vágom, és addig sütöm az olajon, amíg kicsit megbarnul. Hozzákeverem a currykrémet, egy percig pirítom, majd felöntöm a zöldségalaplé kb. harmadával. Hozzáadom a zöldségkeveréket, átforgatom, és pár percig főzöm. Belekeverem a maradék alaplevet és a vörös lencsét, és lefedve, kis lángon 20 percig főzöm (közben ellenőrzöm, hogy van-e még elég leve). Végül 2-3 maréknyi mazsolát, sót, és apróra vágott petrezselymet keverek bele, és főtt rizzsel tálalom.

6 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 25., csütörtök

Csőben sült gombás-darált húsos tészta

sultteszta1

Ízvilágában kicsit hasonlít a bolognai ragus lasagnéhez, mert ezt is sajtos besamel, darált húsos paradicsomos ragu és tészta alkotja. Van azonban néhány lényeges különbség: sertéshús, gomba, és egyszerűbb összeállítani. Akit elrettent a lasagne sütésben az, hogy vajon megpuhul-e a sütés végére a száraz tésztalap, vagy, hogy több réteget kell egymásra pakolni, amihez nem árt, ha nagyjából egyenletesen tudjuk kanalazni a hozzávalókat, nyugodtan próbálja ki ezt az ételt. A tésztát meg kell főzni sütés előtt, és csak két rétegből áll: egy darált húsos raguból és felette a sajtmártásos tésztából.

Hozzávalók:

  • 20 dkg darált sertéshús
  • kb. 10 dkg gomba
  • 1 nagy sűrített paradicsomkonzerv
  • fehérbor
  • 1 kis hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bazsalikom
  • 1 sárgarépa
  • 4 szelet bacon
  • 12 dkg penne- vagy szarvacska tészta
  • kb. 2 maréknyi reszelt sajt
  • 1,5 dkg liszt
  • 1,5 dkg vaj
  • 1,5 dl tej
  • szerecsendió
  • só, bors

Egy nagy (teflon) serpenyőben felhevítem az olívaolajat, és pár percig sütöm benne az apróra vágott vöröshagymát, a kockákra vágott sárgarépát és a zúzott fokhagymát. Közben a szalonnát apróra vágom, az üvegesre párolt hagymához adom, és kb. 5 percig együtt sütöm. Belekeverem a karikára vágott gombát, majd 2 perc múlva a darált húst. Miután a hús mindenhol kifehéredett, felöntöm kb. 1 pohár borral, a sűrített paradicsommal, és ha szükséges kevés vízzel – nem cél, hogy sok leve legyen, de az sem, hogy főzés közben odaégjen, ha a végén híg, még mindig be lehet forralni. Sóval, borssal és bazsalikommal fűszerezem, lefedem, és kis lángom 30 percig főzöm. Közben a csomagoláson található útmutató szerint megfőzöm a tésztát, és a tejből, a lisztből és a vajból besamelt főzök. A kész besamelt sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezem, és belekeverem a reszelt sajt felét. A húsos ragut egy tűzálló tálba teszem, a sajtos besamelt összekeverem a tésztával, és a ragu tetejére kanalazom. A tésztára szórom a maradék reszelt sajtot, és előmelegített sütőben, 200 fokon kb. 20 percig sütöm.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 24., szerda

Sütőben sült rántott csirkecomb

csirkecomb2

A fogyókúra folytatódik: „rántott” csirkecomb burgonyával 450 kcal alatt. Elég hihetetlennek tűnik, de nem az. Kell mellé valamilyen zöldség (én paradicsomot ettem) vagy egy egyszerű zöldsaláta, de ezek nem a magas energiatartalmukról híresek, úgyhogy még azzal együtt is 500 kcal alatt van a hagyományos „hús-krumpli” fogás. A húst még megspriccelni sem kell olajjal, finom pirult lesz így „szárazon” is, gondolom a tojásból és a csirkéből kisülő zsírban pirul meg.

Hozzávalók:

  • 4 csirke alsócomb
  • 1 tojás (dupla adag esetén is elég az egy tojás, esetleg el lehet keverni egy evőkanál vízzel)
  • 1 evőkanál liszt
  • csapott evőkanál pirospaprika
  • 1 nagy csipet kakukkfű
  • zsemlemorzsa
  • 45-50 dkg burgonya
  • 1 evőkanál olaj

A csirkecombokról lehúzom a bőrt, előveszek 3 mélytányért a panírozáshoz, és előmelegítem a sütőt 200 fokra (légkeverés). Az első tányérban összekeverem a lisztet a pirospaprikával, a kakukkfűvel és kevés sóval. A másodikban villával felverem a tojást, a harmadikba pedig pár kanál zsemlemorzsát szórok. A csirkecombokat a szokásos módon (liszt-tojás-zsemlemorzsa) bepanírozom, és egy nagy tepsibe teszem. A burgonyát meghámozom, kisebb cikkekre vágom, egy zacskóba teszem, és hozzáöntöm az olajat. Összetekerem és összefogom a zacskó száját, és összerázom, hogy az olaj az összes burgonyacikket bevonja. A húst 10 percig sütöm, majd melléteszem a burgonyát, 20 perc múlva megfordítom a csirkecombokat, és átkeverem a burgonyát. Újabb 25-30 percig sütöm, majd némi saláta társaságában azonnal tálalom. Kis csirkecombok esetén elég lehet 2x20 perc is, akkor egyszerre lehet betenni a sütőbe a burgonyával.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 23., kedd

Tonhalas tésztasaláta

tonhalasteszta1

Újabban kb. heti egyszer halat kell készítenem, mert kiderült, hogy igény van rá. Mivel engem az egész műfaj nem igazán vonz (finoman szólva), ezért az alapanyagok köre korlátozott – tonhalkonzerv, lazac szelet, pangasius filé, esetleg valami más fehér húsú, lehetőleg minél kevésbé halszagú tengeri halfilé. Volt még itthon tonhalkonzerv, úgyhogy kb. 15 perc alatt összedobtam egy tésztasalátát. Állítólag nagyon finom.

Hozzávalók:

  • 20 dkg színes száraztészta
  • 1 tonhalkonzerv
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • kb. 2 marék olajbogyó
  • 4 kisebb paradicsom
  • 1 evőkanál citromlé

A tésztát a zacskón található utasítás szerint megfőzöm, közben a paradicsomnak eltávolítom a magjait és feldarabolom, az olajbogyót és a tonhalat leszűröm. A megfőtt, leszűrt tésztát összekeverem az olívaolajjal, a citromlével, a paradicsomdarabokkal, az olajbogyóval, és bele „tördelem” a tonhalat. Ha szükséges, kicsit megsózom, és tálalásig hűtőbe rakom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 22., hétfő

Csirkés hamburger

csirkeburger1
Az egyik „rossz” szokásom, hogy szeretek időnként hamburgert enni, alapvetően nem a hamburgerrel lenne baj, hanem azzal, hogy gyorséttermekben fogyasztom. Persze próbálkoztam már buci sütéssel, és darált marhahúsos pogácsákkal, de sosem sikerült olyan alacsonyra építeni a szendvicset, hogy beférjen a számba. A marhahúspogácsa túl vastag lesz, de vékonyat nem lehet sütni, mert akkor szétesik, a buci pedig várakozásokon felül dagad a sütőben… Ezeket a hibákat sikerült végre megoldani. Amúgy is a csirkés hamburgert szeretem jobban, elkészítettem hát a saját verziómat. Vékony, grillezett csirkemellfilével és házi zabpelyhes bucival. És sikerült kulturáltan elfogyasztani!
Hozzávalók:
  • 4 zabpelyhes buci
  • 1 egész csirkemellfilé (nem túl nagy – 4 nagy szeletre lesz szükség)
  • pár saláta levél
  • 3-4 paradicsom
  • 1 kanál olaj
Az öntethez:
  • 4-5 evőkanál majonéz
  • 2 evőkanál ketchup
  • 2 evőkanál apróra vágott ecetes uborka
  • 2 evőkanál apróra vágott lila- vagy fehérhagyma
A két fél csirkemellfilét vízszintesen félbe vágom, hogy 4 nagy szeletet kapjak . Grillserpenyőben pár perc alatt megsütöm a húst, és közben összekeverem az öntet hozzávalóit. A megsült húst tányérra teszem, megsózom, és letakarom, hogy ne hűljön ki. A zsemléket félbevágom, és vágott oldalukkal lefelé pár percig pirítom őket a serpenyőben. A paradicsomot karikákra vágom, és a saláta leveleket kisebb darabokra tépem. Végül összeállítom a csirkeburgert: a buci alját beterítem salátával, erre teszem a húst, rákanalazok némi szószt, paradicsomkarikákat pakolok rá, és végül befedem a buci tetejével.
4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 21., vasárnap

Zabpelyhes buci

zabpelyhesbuci1

Nem vagyok nagy kenyér fogyasztó, ennek megfelelően ritkán sütök kenyérféléket. Most azonban kivételt tettem, mert nagyon jó zabpelyhes bucit vettem valahol, és mindenképpen készíteni akartam valami hasonlót. Nem lett olyan levegős, mint a bolti, köszönhetően a viszonylag kevés élesztőnek (akinek bírja a gyomra, tehet bele többet), és annak, hogy én nem használok mindenféle adalékanyagokat. Rendes kenyér textúrája van, a zabpehelytől és a kefirtől nem szárad ki sütés közben, hanem finom „nedves” marad.

Hozzávalók:

  • 35 dkg kefir (két kis doboz)
  • fél evőkanál só
  • 10 dkg zabpehely + kevés a tetejére
  • 53 dkg kenyérliszt
  • 4 g szárított élesztő
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál cukor

Egy nagy tálban összekeverem a lisztet, a zabpelyhet, a sót, a cukrot és az élesztőt. Hozzáadom az olajat és a kefirt, és sima tésztává dagasztom. Lefedve meleg helyen kelesztem 40-50 percig, majd kicsit átgyúrom, és 4-6 darabra osztom a tésztát. A tészta darabokból szögletes bucit formálok, a tetejüket megkenem egy kevés vízzel, megszórom zabpehellyel, és 30 percre 40 fokos sütőbe teszem – lehet természetesen máshol is keleszteni, de a sütőben a legegyszerűbb. A sütőt feltekerem 190 fokra (légkeverés) és 20 percig sütöm, ha a 20 perc leteltével nem elég pirult a bucik széle, átváltok alsó-felső sütésre, és még pár percig sütöm őket.

Mérettől függően 4-6 darab lesz belőle. Eredetileg  a női lapozón.

2010. február 19., péntek

Banános muffin

muffin1

A múltkori meggyes forró csokis muffin csak egy teszt volt, hogy megtudjam, hogyan viselkednek ezek a porok sütés közben. Az igazi probléma ugyanis az, hogy a korábban említett gigantikus forró csoki csomagban volt 20 darab banános is, ami ihatatlannak bizonyult. Az pedig kizárt, hogy csak úgy a szemétbe dobjam a maradék 19-et (ami most már csak 17, haladunk), ezért muffint sütöttem belőle némi valódi banán felhasználásával. Nem bíztatok senkit sem ennek a terméknek a megvásárlására, akinek nem lapul a szekrényben belőle, használjon helyette 1-1 evőkanálnyi cukrot, keményítőt, és kakaóport. A banánaroma nem fog hiányozni belőle…

Hozzávalók:

  • 5 dkg vaj
  • 3 dkg sötétbarna nádcukor
  • 2 evőkanál tej
  • 1 tojás
  • 2 banán
  • citromlé
  • 7 dkg rétesliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 csomag banános forrócsoki por (ennek hiányában 1-1 evőkanál keményítő, cukor, kakaó)

Egy 12 lyukú muffin tepsibe 8 muffinpapírt teszek, a maradék 4 mélyedést félig töltöm vízzel, és a sütőt előmelegítem 190 fokra (légkeveréssel). A vajat és a cukrot egy tálba teszem, pár mp-re a mikróba rakom, hogy a vaj kicsit megpuhuljon, majd habosra keverem. Hozzákeverem a forrócsoki port, majd a tojással homogénre keverem. A lisztet elkeverem a sütőporral, majd 2-3 részletben a tésztába dolgozom. A pár darabba tört banánt meglocsolom kevés citromlével, és villával összetöröm. A banánt és a tejet a tésztához keverem, a muffinpapírokba kanalazom, és kb. 20 perc alatt megsütöm.

8 darab lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 18., csütörtök

Limoncello

 

limoncello2

Limoncellot készíteni hálás dolog, keveset kell vele foglalkozni, az eddigi tapasztalatok szerint mindenki szereti, és rengeteg süteményreceptet lehet találni hozzá a neten. Nem utolsó sorban, ha ajándéknak készül, nagyon dekoratív egy szép üvegbe töltve. Mindenképp érdemes hozzá bio citromot vásárolni, a vodkánál pedig arra figyelni, hogy lehetőleg ne orosz legyen, hanem skandináv.

Hozzávalók:

  • 1 liter vodka
  • 8 biocitrom
  • pár szem (3-5) szegfűszeg
  • 1 fahéjrúd
  • 1 vaníliarúd
  • 1,1 liter víz
  • 50 dkg cukor

A citromokat megmosom, és éles késsel vékonyan meghámozom. Minél kevesebb – lehetőleg semennyi – fehér rész ne kerüljön a bele, mert keserűvé teszi a likőrt. Egy nagy jól záró üvegbe öntöm a vodkát, beledobom a citromhéjat, a szegfűszeget, a fahéjat és a félbevágott vaníliarudat. Összerázom, és 3 hétre elteszem a szekrénybe. Közben néha, ha eszembe jut, megrázom kicsit. Miután letelt a három hét, a vízből és a cukorból szirupot főzök, félreteszem hűlni, és a citromos vodkát leszűröm (lehetőleg sűrű szövésű textillel kibélelt szűrőn). A vodkát összekeverem a hideg cukorsziruppal, és kisebb üvegekbe töltöm a kész limoncellot. Jól behűtve kínálom.

kb. 2,2-2,3 liter lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 17., szerda

Mustáros sonkás csiga

mustaroscsiga1

A fodrászomtól van a recept, annyit változtattunk rajta, hogy nem tömény mustárral kentük meg a leveles tésztát, hanem mustár-tejföl keverékkel, mert nem vagyok nagy mustár-rajongó. Persze, aki szereti a mustárt, próbálja ki tejföl nélkül.

Hozzávalók:

  • 50 dkg leveles tészta
  • tejföl
  • mustár
  • sonka
  • reszelt sajt
  • 1 tojás

A leveles tésztát enyhén lisztezett deszkán vékonyra nyújtom. Pár evőkanál mustárt elkeverek kb. ugyanannyi tejföllel, és megkenem vele a tésztát. Sonkaszeletekkel kirakom – kb. 4 cm maradjon üresen az egyik oldalon, és sajtot eszelek a tetejére. Az üresen hagyott oldallal szemközti oldalról kezdve szorosan feltekerem, kb. 1 cm vastag szeletekre vágom, és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A felvert tojással megkenem a csigák tetejét, és előmelegített sütőben 200 fokon kb. 10 perc alatt megsütöm.

2 tepsinyi adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 16., kedd

Sonkás-avokádós saláta

salata1

Tipikusan a semmi extra/bonyolult vonalat képviseli ez a saláta, ennek ellenére mégis nagyon finom. Újabb darabja a súlycsökkentő törekvésemnek (lesz még pár, mert még 9-10 kilótól akarok megszabadulni). Én nem rajongok a mustárért, ezért kevés diétás majonézt tettem rá. Nagyon jól szállítható, ezért ideális dobozolni való ebéd, de az avokádót érdemes csak reggel, indulás előtt felvágni, mert nagyon könnyen és hamar barnul, még a citromlé ellenére is (és az öntetet külön dobozba tenni, hogy ne áztassa el a salátát).

Hozzávalók:

  • 1 kisebb fej jégsaláta
  • 1 kis doboz konzerv kukorica
  • 15 dkg sonka
  • 2 avokádó
  • kb. 10 dkg reszelt sajt (ementáli vagy gouda)
  • citromlé

Az öntethez:

  • 2 evőkanál magos mustár
  • 4 evőkanál citromlé
  • 4 evőkanál olívaolaj

A kukoricát lecsöpögtetem, a salátát nagyobb, a sonkát kisebb csíkokra vágom. Az avokádót félbe vágom, a magot kiszedem, és egy kanállal kiemelem a húsát a héjából. Kockákra vágom, és meglocsolom citromlével. Az öntethez összekeverem a mustárt, a citromlevet és az olívaolajat. Egy nagy tálban összekeverem a salátát, a sonkát, a kukoricát a reszelt sajtot és az avokádót, meglocsolom az öntettel, és azonnal tálalom.

4 fogyókúrás ebéd/vacsora. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 15., hétfő

Borsófőzelék liszt nélkül

borsofozelek2

Egy ideje kíváncsi voltam, milyen a főzelék, ha nem hagyományos módon, rántással vagy habarással készül, hanem saját anyagú sűrítéssel. Biztos van ennek valamilyen neve, aki tudja, írja meg. A lényege, hogy a szokásosnál kicsit több zöldségből kell készíteni a főzeléket, és egy részét a párolás után pürésíteni kell, majd visszakeverni. Érezhetően más lett így a borsófőzelék íze, még ”zöldebb”, még „töményebben” borsó ízű.

Hozzávalók:

  • 1 evőkanál olaj
  • 60 dkg zöldborsó
  • tej
  • apróra vágott petrezselyem

A felhevített olajon átforgatom a borsót, majd kevés vizet öntök alá, és fedő alatt megpárolom. Leszűröm a levét, hozzáadom a borsó negyedét-harmadát és összeturmixolom. A borsópürét a maradék borsóhoz adom, annyi tejet adok hozzá, hogy elérje a nekem szimpatikus főzelék-állagot, petrezselymet keverek bele, és kevés cukorral és sóval ízesítem.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 14., vasárnap

Sült rizspuding

rizspuding1

Gyorsan összerakható desszert, aminek egyedüli hátránya az, hogy két és fél órára lefoglalja a sütőt. Egyébként teljesen kezdőknek való, csak össze kell keverni a hozzávalókat és betenni a sütőbe. A cukros tej a sütés végére karamellizálódik, a puding tetején képződő vékony sült tejréteggel együtt. Az aszalt gyümölcsre a legtriviálisabb választás valamilyen nagy szemű mazsola, én aszalt feketecseresznyét használtam, de mást is el tudok hozzáképzelni – sárgabarackot, szilvát…

Hozzávalók:

  • 10 dkg kerekszemű rizs (pl. arborio)
  • 1,3 liter tej
  • 5 evőkanál cukor
  • 8 dkg aszalt gyümölcs, ha nagy (mint a szilva), akkor kisebb darabokra vágva
  • 1 teáskanál vanília-kivonat
  • 1 csipet szerecsendió
  • vaj a forma kikenéséhez
  • a tálaláshoz apróra vágott pisztácia vagy mandula

Egy nagyobb (minimum 1,5 literes) tűzálló tálat kivajazok, és a sütőt előmelegítem 160 fokra. Egy nagy tálban összekeverem a tejet,a cukrot,a rizst, a vanília-kivonatot és az aszalt gyümölcsöt, és a kivajazott sütőtálba öntöm. A tetejét megszórom a szerecsendióval, és 2,5 órán át sütöm. Tálkákba szedve, mandulával vagy pisztáciával megszórva tálalom.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 13., szombat

Sajtos fűszeres rúd

sajtosstangli2

Nem képmanipuláció, és nem is 10 „tanyasi” tojássárgája az oka, hogy ennyire sárga a képen a sajtos rúd, hanem a curry, amitől fűszeres és különleges lett. Langyosan a sütőből kivéve a legjobb, a nagy része elfogyott akkor, csak az erélyes fellépésemnek köszönhetően tudtam egy tálkányit megmenteni a fényképezéshez.

Hozzávalók:

  • 18 dkg liszt
  • 1 csipet só
  • 1-1,5 teáskanál curry
  • 9 dkg vaj
  • 9 dkg reszelt sajt (ementáli, cheddar, érett trappista)
  • 1 tojás
  • esetleg tej

A tetejére:

  • 1 tojás (igazából egy fél is elég lenne)
  • mák

A lisztet egy tálba szitálom, és összekeverem a sóval és a curryvel. Hozzáadom a kockákra vágott vajat, a tojást és a sajtot, és összegyúrom. Ha szükséges, kevés tejet öntök hozzá, és fóliába csomagolva minimum 30 percre a hűtőbe rakom. Két tepsit kibélelek sütőpapírral (vagy kivajazok), és lisztezett deszkán kb. 5 mm vastagra nyújtom a tésztát. A tetejét megkenem a felvert tojással, megszórom mákkal, és kb. 1x6-7 cm-es rudakra vágom. Előmelegített sütőben, 200 fokon, kb. 15 perc alatt megsütöm.

2 tepsinyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 12., péntek

Babsaláta

babsalata1

Ez is a fogyókúra program részeként került az asztalra, 500 kalória alatt van az energiatartalma, azaz akár ebédre, akár vacsorára nyugodtan fogyasztható – úgysem egészséges túl sokkal napi 1500 kcal alá menni. Érdemes a babot átmosni, és megszárítani, jobb lesz íze, mint ha rögtön a konzervből kerül a tányérra.

babsalata2

Hozzávalók:

  • 40 dkg babkonzerv
  • 2 tojás
  • 1 avokádó
  • 1 kis lilahagyma (nekem sajnos csak vörös volt)
  • kb. 25 dkg koktélparadicsom
  • koriander
  • 1 evőkanál méz
  • 1-2 evőkanál balzsamecet
  • 2 evőkanál olívaolaj

A babkonzervet leszűröm, leöblítem, és papírtörlőn megszárítom. A tojásokat megfőzöm, a paradicsomot félbevágom, a hagymát karikákra vágom, és pár órára besózom (akinek bírja a gyomra a nyers hagymát, ezt a lépést ki is hagyhatja). A babot összekeverem a hagymával és a paradicsommal. Az avokádót kiemelem a héjából, nagyobb darabokra vágom, meglocsolom citromlével, és a cikkekre vágott tojással együtt elrendezem a saláta tetején. A mézet elkeverem az ecettel, az olajjal és 1-2 evőkanál apróra vágott korianderzölddel. Az öntetet a salátára locsolom, és azonnal tálalom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 11., csütörtök

Zöldborsós frittata

frittata2

A frittata egy olasz omlett-féle, amibe a tojás mellett zöldségek, sajt, hús és tészta kerül(het). Nagyon egyszerű elkészíteni, nem kell kavargatni, félbehajtani, megfordítani. A sütőben, lehetőleg grill alatt kell befejezni, így biztosan átsül az egész – a tányért rakunk rá, ráfordítjuk, visszacsúsztatjuk módszereket nem szeretem, ez lényegesen egyszerűbb, kevesebb hibalehetőséggel.

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 15 dkg borsó
  • 15 dkg feta
  • 2 kisebb hagyma (én lilahagymát használtam)
  • apróra vágott petrezselyem
  • 1 evőkanál olívaolaj

A borsót hagyom kiolvadni, vagy ha erre nincs idő, forró vizet öntök rá, hogy gyorsítsam a folyamatot. A sütőt előmelegítem 200-220 fokra (grill funkcióval), és a hagymát nagyobb kockákra vágom. Az olajon pár perc alatt puhára párolom a hagymát, közben egy tálban villával felverem a tojásokat, és hozzájuk keverem a petrezselymet. A fetát kockákra vágom/összetöröm. A puha hagymához öntöm a borsót, a fetát és a sajtot, összekeverem, és addig sütöm, amíg az alja megszilárdul. Ezután annyi időre a sütőbe rakom, amíg megsül a teteje. forrón, cikkekre vágva tálalom.

Reggelire 3-4 fős adag, ebédre 2. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 10., szerda

Sajtos töltött csirkecomb

toltottcsirke1

Ritkán készítek töltött húst, valószínűleg azért, mert a menzai élmények elég hosszú időre elvették a kedvemet tőle (más dolgoktól örökre). Most azonban végre sikerült egy szimpatikus receptet találni, amiben nincs máj, és könnyen adaptálható kétfős adagra is. Sok recepttel az a probléma, hogy 4-6 főre szól, és kell bele 1 tojás. Harmad tojást pedig nem tudok előállítani…

Hozzávalók:

  • 4 csirke alsócomb

A töltelékhez:

  • 1 evőkanál reszelt sajt (parmezán, cheddar, érett tappista)
  • 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem
  • 2 evőkanál krémsajt
  • 1 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma

A töltelék hozzávalóit összekeverem, és a csirkecombokon fellazítom a bőrt. Kiskanál segítségével a bőr alá töltöm a sajtos keveréket, és előmelegített sütőben, 190 fokon 45-50 perc alatt megsütöm a csirkecombokat. Forrón vagy hidegen, salátával tálalom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 9., kedd

Tonhalas burgonyapogácsa paradicsomöntettel

tonhalpogacsa1

Én nem eszem halat semmilyen formában, de „egyesek” rájöttek, hogy szeretik, és az eddiginél gyakrabban ennének. Engedtem hát a nyomásnak és tonhalas burgonya-fasírtokat sütöttem. A tonhalas-burgonyás massza nagyon jól formázható, tojás, liszt és hasonlók nélkül összeáll, sütéskor pedig nem szív magába sok olajat, ezért szerintem nyugodtan lehet könnyű fogásnak nevezni.

Hozzávalók:

  • 20 dkg lecsöpögtetett, olajos tonhalkonzerv
  • 12-14 dkg burgonya
  • 1 kis hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 kanál olaj
  • 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem
  • pár csepp citromlé
  • só, bors

A paradicsommártáshoz:

  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 20 dkg konzerv paradicsom
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, bors, cukor
  • pár csepp citromlé
  • bazsalikom

A panírozáshoz:

  • liszt
  • 1 tojás
  • zsemlemorzsa

A sütéshez:

  • olaj

A burgonyát meghámozom, kockákra vágom, és kb. 15 perc alatt megfőzöm. A leszűrt burgonyát villával összetöröm, és félreteszem hűlni. A hagymát apróra vágom, és pár percig párolom az olajon, hozzáadom a zúzott fokhagymát, és egy percig együtt pirítom őket. Miután a hagyma kicsit hűlt, a tonhallal együtt a burgonyához adom. Pár csepp citromlével, a petrezselyemmel, sóval és borssal ízesítem. Hat pogácsát formálok a masszából, bepanírozom őket, és fél órára a hűtőbe teszem. A mártás hozzávalóit összekeverem, felforralom, és először kis lángon fedő alatt főzöm 30 percig, majd fedő nélkül még 15 percig, hogy megfelelően besűrűsödjön. Egy serpenyőbe kb. 1 cm olajat öntök, és oldalanként pár perc alatt megsütöm a halpogácsákat. Salátával és a meleg paradicsommártással tálalom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

Csokoládés ostyatorta

ostyatorta1

Mint két időzített bomba ketyegett a szekrényben egy csomag ostyalap és fél zacskó puffasztott rizs. Némi netes böngészés után arra jutottam, hogy egyik fellelhető recept sem szimpatikus az ostyalap hasznosítására, ezért kreáltam egy sajátot. Többek között a rengeteg cukor borzasztott el, én végül nem használtam fel „extra” cukrot, csak annyira édes, ami az étcsokoládéban van. Az icipicit savanykás házi krémsajt és az étcsokoládé nagyon jó kis párost alkot.

Hozzávalók:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 2-3 marék kókuszreszelék
  • 2 marék puffasztott rizs
  • 4-5 ostyalap
  • 40 dkg krémsajt
  • diónyi vaj

A vajat és a csokoládét felolvasztom – a legegyszerűbb a mikróban -, és ha langyosra hűlt, kanalanként belekeverem a krémsajtot és a kókuszreszeléket. Két ostyalapot (az enyém meglehetősen nagyméretű volt, kb.15-20 cm a rövidebbik oldala a hosszú pedig mint a sütőbe való tepsi)vékonyan megkenek a krémmel, és a maradék krémbe belekeverem a puffasztott rizst. Az egyik megkent lapra nyomok egy újabb ostyalapot, és rákenem a puffasztott rizses krémet (lehet a rizses krémet egy újabb lappal elválasztani, én egyben rákentem az egészet), a tetejére teszek egy újabb ostyalapot, és végül krémes oldalával lefelé befedem a félretett már megkent darabbal. Az egész tetejére egy tepsit teszek, rápakolok pár nagy és nehéz könyvet, és pár órára úgy hagyom. Csíkokra vágom, és hűtőben tárolom.

Elég nagy adag, nekünk pár napig kitartott ez a mennyiség. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 8., hétfő

Fokhagymás paradicsomos pulyka

fokhagymaspulyka1  A látszattal ellentétben nem paprikás csirke van a képen, bár a mártás színe pont ugyanolyan, ez azonban paradicsomból és tejszínből áll, nem pedig paprikából és tejfölből. A hosszú főzésnek köszönhetően a fokhagyma teljesen más ízt ad a paradicsommártásnak, mint frissen, vagy akár pár perc főzést követően. Csirkecombból is lehet készíteni, csak a főzési időt a combok méretéhez kell igazítani.

Hozzávalók:

  • 20-25 dkg pulykamellfilé
  • 1 evőkanál olaj
  • 5 nagy fokhagymagerezd
  • 1 kis sűrített paradicsom konzerv
  • fehérbor
  • 1,5-2 dl tejszín

A pulykamellet csíkokra vágom, és pár percig sütöm a felhevített olajon. Hozzáadom az áttört fokhagymát, és 1 percig együtt pirítom őket, majd kevés fehérbort öntök alájuk. Hozzákeverem a paradicsompürét és a tejszínt, és fedő alatt kis lángon 30 percig főzöm. A húsnak nem kellene ilyen sok, de a fokhagyma miatt sokáig kell főzni. Az én fedőm nem zár túlságosan, ezért ennyi idő alatt kellően besűrűsödött a mártás, ha túl sok gőz szökik alóla, szükség lehet még egy kis vízre, ha pedig túlságosan zár, a végén fedő nélkül kell egy kicsit főzni. Végül kicsit megsózom, és pestos burgonyapürével tálalom.

2 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 7., vasárnap

Zabpehely gyümölccsel és joghurttal

joghurtzabpehely2

Tőlem szokatlan módon egy gyors és egészséges recept, mézzel, zabpehellyel, pár szem olajos maggal és gyümölccsel. Ezek közül a gyümölcs az, ami nem a kedvencem, de így még az alma és a körte is lecsúszik. Nulla százalékos joghurttal még inkább fogyókúra-barát, de engem elborzaszt a light joghurtoknak az összetétele, túl sok bennük a zselatin és egyéb nem oda való anyag – bár lehet, hogy rájuk kell fanyalodnom, ha gyorsítani akarom a fogyást.

Hozzávalók:

  • 1,5 dl natúr joghurt
  • 2 evőkanál méz
  • 3 evőkanál zabpehely
  • kb. 2 evőkanál mandula, mogyoró vagy dió + kevés a tetejére
  • gyümölcs, kb. 1 nagy almának megfelelő mennyiség, én fél almát és fél körtét használtam
  • esetleg 2-3 evőkanál mazsola

A mazsolát előző este beáztatom, ha ezt elfelejtem, akkor forró vizet öntök rá. A joghurtot elkeverem a mézzel, az apróra vágott mandulával és a zabpehellyel. A gyümölcsöt kockákra vágom és pár szem kivételével, a mazsolával együtt a joghurthoz adom. A tetejére szórom a félretett gyümölcsöt és a maradék mandulát és azonnal tálalom.

1 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 6., szombat

Kókuszos-kakaós csiga

csiga2

Több blogon is láttam muffin tepsiben sütött élesztős csigákat, nagyon megtetszett az ötlet, mert így nem kell sütés után a szétszedegetésükkel bajlódni. A forma és a sütemények vajjal kenésétől minden darabnak ropogós széle lesz, ami nagy kedvencem. Lehet természetesen másféle töltelékkel is készíteni, csak kakaóval vagy csak kókusszal, vagy más olajos maggal. Engem most erősen „foglalkoztat” a kakaó-kókusz párosítás, ezért ki kellett próbáljam, hogy milyen a kakaós-kókuszos csiga – szerintem jó,a tesztközöség másik tagja a sima kakaósra szavaz.

Hozzávalók:

  • fél csomag porélesztő
  • 36 dkg finomliszt (a harmada lehet rétesliszt is)
  • 1,75 dl tej
  • 1 evőkanál cukor
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 3 dkg vaj

A töltelékhez:

  • 9 dkg vaj
  • 9 dkg porcukor
  • 2 púpos evőkanál kakaópor
  • 9 dkg kókuszreszelék

A sütéshez:

  • kb. háromnegyed dl tej/tejszín
  • 1 csomag vaníliás cukor

A forma kikenéséhez:

  • olvasztott vaj

A tejet meglangyosítom, elkeverem benne a cukrot és az élesztőt, és pár percig állni hagyom, hogy az élesztőgombák beinduljanak. Közben egy tálba szitálom a lisztet, elkeverem benne a sót, és beleütöm a tojást. Hozzáadom a tejet, összegyúrom, és pár percig dagasztom. Megolvasztom a vajat, a tésztához adom, és addig folytatom a dagasztást, amíg elkeveredik benne a zsiradék, és sima felületű, rugalmas tészta lesz. Letakarom, és meleg helyen 50 percet kelesztem. A töltelékhez a puha vajat elkeverem a cukorral, a kakaóporral és a kókuszreszelékkel. miután letelt az 50 perc, a sütőt előmelegítem 160 fokra, és egy muffin tepsit kivajazok. enyhén lisztezett deszkán kicsit átgyúrom a tésztát, és 3-4 mm vastagra nyújtom. Megkenem a töltelékkel, a hosszabbik oldalával párhuzamosan szorosan feltekerem, és 12 darabba vágom. A csigák oldalát és tetejét megkenem olvasztott vajjal, és a muffin tepsiben 12 percig sütöm. A tejben elkeverem a vaníliás cukrot, kiveszem a félkész csigákat, és rájuk locsolom a cukros tejet. Kicsit feljebb tekerem a sütő hőmérsékletét (15-20 fokkal), és még 12 perc alatt befejezem a sütést.

12 db muffin méretű csiga lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 5., péntek

Leveles tésztás „mini-pizza”

minipizza1

Szilveszterre készítettem, de bármilyen alkalomra megfelelő. A recept szerint 20 perc az előkészítése. .. Hát nem annyi volt, pedig ketten ügyködtünk rajta. Ez ne tartson vissza senkit az elkészítésétől, aki szereti a ratatouille-t, annak ez is tetszeni fog, az íze nagyon hasonlít a cukkini alapú francia lecsóra. Zamatos, sokszínű és nagyon zöldséges.

Hozzávalók:

  • 50 dkg leveles tészta
  • pár közepes paradicsom
  • 1 tojás
  • 15 dkg lecsepegtetett konzerv articsóka-szív
  • 1 sárga kaliforniai paprika
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 2 kis cukkini
  • 1 mozzarella-gömb
  • szárított bazsalikom

A paprikákat megmosom, félbevágom, eltávolítom az ereket és a magokat, és vágott oldalukkal lefelé tepsibe teszem őket. Előmelegített sütőben 220-240 fokon (grill fokozaton) addig sütöm őket, amíg fekte lesz a héjuk. A paprikákat műanyag dobozba teszem, lefedem, és hagyom kihűlni. A gőzben lassan hűlnek, ettől könnyű lesz lehúzni a héjukat. A cukkinikat hosszában félbevágom, és kb. 20 percig sütöm a héjas oldalukkal felfelé (akkor jó, ha kezd sötétedni a héjuk). A mozzarellát és az articsókát 1x1 cm-es kockákra vágom, és a paradicsomot vékonyan felkarikázom. A paprikának lehúzom a héját, csíkokra vágom, a cukkinit kb. fél cm vastagon felkarikázom. Két tepsit kibélelek sütőpapírral, és lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagra nyújtom a leveles tésztát. A tojást kicsit felverem, és megkenem vele a tésztát, kicsit megsózom, és kb. 5x7 cm-es téglalapokra vágom. A tésztadarabokat tepsibe teszem, mindegyikre teszek 1-2 paradicsom karikát, és megpakolom őket a többi zöldséggel és mozzarellával. Végül megszórom bazsalikommal, és előmelegített sütőben, 200 fokon (légkeveréssel) 10 percig sütöm. Forrón vagy langyosan tálalom.

2 tepsinyi lesz belőle. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 4., csütörtök

Pestos focaccia

focaccia2

A focaccia egy egyszerű olasz lepénykenyér, amit különböző dolgokkal (paradicsom, olajbogyó, pesto) lehet ízesíteni. Most pestoval készült, egymás után kétszer is, mert annyira finom volt, hogy már másnap ismétlést kellett tartani (pedig nem vagyunk nagy kenyérfogyasztók), és tervezem már a további változatokat is.

Hozzávalók:

  • 25 dkg kenyérliszt
  • fél tasak porélesztő
  • fél evőkanál só
  • 1 evőkanál olívaolaj + 1-2 kanálnyi a kelesztéshez
  • 1,6 dl langyos víz
  • fél mozzarella golyó
  • pesto

A lisztet elkeverem a sóval, és az élesztőt feloldom a langyos vízben. Az olajat és az élesztős vizet a liszthez adom, és kb. 10 percig dagasztom. tálba teszem, megkenem olajjal, lefedem egy tiszta konyharuhával, és meleg helyen a kétszeresére kelesztem. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, kb. 20x30as méretűre kihúzom, és konyharuhával letakarva még 40 percig kelesztem (én ezt konyharuha nélkül a sütőben szoktam megtenni). Az ujjammal pár mélyedést nyomok bele, és előmelegített sütőben, 160 fokon (légkeveréssel), 15 percig sütöm. Ezután kiveszem, a tetejére tépkedem a mozzarellát, és még 10 percig sütöm. A sütőből kivéve megkenem 1-2 evőkanál pestoval, és pár perc hűlés után tálalom. Paradicsommal és mozzarellával 2-3 fős vacsora.

Eredetileg a női lapozón.

2010. február 3., szerda

Sajtos makaróni

sajtosmakaroni1

„Mac ’n’ cheese”, azaz sajtos makaróni, az angolszász anyukák egyik receptje arra az esetre, ha sok éhes gyereket akarnak jóllakatni. Természetesen ennek is van már por változata a nagy vízen túl, amihez csak vizet kell keverni. Pedig „rendesen” elkészíteni sem tart sokáig, annyi idő összeállítani, amíg megfő a tészta, a sütési idő pedig mindössze 15 perc. A krémes, cheddar mártás teljesen új szintre emeli a sajtos tészta fogalmát. Érdekesség, hogy az angolszászoknál a makaróni nem ugyanaz, mint itt, hanem az általunk szarvacska néven ismert fajta, tojásmentes (azaz durumlisztes) kivitelben.

Hozzávalók:

  • 35 dkg szarvacska tészta
  • 7 dl tej
  • 20 dkg cheddar lereszelve
  • 3 evőkanál liszt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál mustár
  • kevés só
  • 1 nagy marék zsemlemorzsa
  • 2 evőkanál vaj
  • esetleg pár szelet bacon

Ha teszek bele bacont, akkor először azt felvágom, és megsütöm. A tésztát a zacskón szereplő főzési időnél két perccel kevesebb ideig főzöm, és leszűröm (majd összekeverem a szalonnával). Közben a vajból, a lisztből és a tejből besamelt főzök, leveszem a tűzhelyről, belekeverem a reszelt sajtot, a zúzott fokhagymagerezdeket, a mustárt, és kevés sót. A sajtmártást és a tésztát összekeverem, tűzálló tálba teszem, a tetejét meghintem zsemlemorzsával, és előmelegített sütőben, 170-190 fokon (légkeveréssel) 15 percig sütöm.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 2., kedd

Újhagymás-mangós csirke

csirke1

Volt egy kis üveg bontott mangó chutney-m a hűtőben, amivel sürgősen kellett valamit kezdeni. Kb. 20 perc alatt elkészült az étel, húsdarabolással, főzéssel, köretkészítéssel együtt, ami elég jó egy hétköznapi fogásnál. A mangó chutney azoknak való, akik szeretik az édes-csípős-fűszeres ízeket, a nagyobb boltok nemzetközi konyha részlegén általában szokott lenni, de házilag is elő lehet állítani, az elkészítés bonyolultsága a lekvár főzés szintjén mozog.

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemell filé
  • 1-2 evőkanál olaj
  • 3-4 evőkanál mangó chutney
  • 2 csokor újhagyma
  • 2 dl csirke alaplé

A tálaláshoz:

  • bulgur vagy kuszkusz, apróra vágott korianderrel megszórva

A csirkemellet nagyobb csíkokra vágom, és pár percig sütöm a felhevített olajon. Ezután hozzáadom a 2-3 cm-es darabokra vágott újhagymát, a mangóchutneyt és a húslevest, és pár percig főzöm, hogy a hús megpuhuljon. Csirkealaplében puhított, apróra vágott korianderrel elkevert bulgurral vagy kuszkusszal tálalom.

3 fős adag. Eredetileg a női lapozón.

2010. február 1., hétfő

Mézes sárgarépakrémleves

repaleves2

Igazi téli vitaminbomba egzotikus hozzávalók nélkül. A leves édességét nagyszerűen egészíti ki a tejföl savanykássága. Lehet „tüzesre” is készíteni, és a sárgarépával egy időben chili-pelyhet, vagy apróra vágott chili paprikát adni hozzá.

Hozzávalók:

  • 1 póréhagyma
  • 60 dkg sárgarépa
  • 2 evőkanál méz
  • kb. 1,5 liter zöldségalaplé
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 babérlevél

a tálaláshoz:

  • tejföl
  • pirított kenyérkockák

A hagymát felkarikázom, és a répát nagyobb darabokra vágom. Az olajon megpárolom a póréhagymát, majd hozzáadom a sárgarépát és a mézet, és 2-3 percig együtt párolom őket. Felöntöm a zöldségalaplével, beleteszem a babérlevelet, és fedő alatt kb. 30 percig főzöm. Ezután kiveszem a babérlevelet, összeturmixolom (én hagytam benne zöldségdarabokat), sózom, borsozom és tejföllel és pirított kenyérkockákkal tálalom.

4 fős adag. Eredetileg a női lapozón.